LELKIPÁSZTORI NAPLÓMBÓL

***

2010. január 11.

TEMESVÁR

     Az elmúlt esztendő eseményihez kell visszatérnem.  

     December 19-én, szombaton, istentiszteleten emlékeztünk meg a temesvári forradalom 20 éves évfordulójáról.

     Minden évben megtettük ezt az Erdélyből jövők egybehívásával. Tizenöt évvel ezelőtt még kopjafát is állítottunk a forradalom emlékére, MINDEN MAGYAROKÉRT felirattal.  

     Bákai Imre, Edelény-borsodi lelkipásztor alkalomhoz illő, méltó igehirdetését követően, megkoszorúztuk a kopjafát, ezután a Himnusz s a Székelyhimnusz éneklése következett.

     Majd a Bajor Sörözőben közös ebéden vettünk részt.

     Itt felköszöntöttük Ávéd Pista bácsit 87. születésnapja alkalmából.

     Jó hangulatú együttlét, társalgás követte az ebédet.

*

MEGJEGYZÉS!

50 meghívólevelet küldtem el, ez 100 fő érintett,

17 válaszoltak, ez 34 fő, - ők el is jöttek,

  8-an kimentették magukat ez 16 fő,

Összességében 25 választ kaptam.

25-en, fülök botját sem mozdították meg, ez  50 fő!

______________________________________________

A megemlékezés értékét nem érintette e tény!

A megdöbbenés állapotát is elhessegetem magamtól!

Annyit azért szabad legyen megjegyeznem, hogy, ha már ki is aludt az egykori láng, egy hetvenkettedik életévéhez közeledő lelkipásztor levelét, még ha nemleges is véleményem, - válasz nélkül hagyni önminősítés!

                                                                                  Békesség Istentől!

    *

2010. január 4.

BÚÉK

Bízd Újra Életedet Krisztusra!

Helyt tudunk-e állni az újesztendőben

az élő Istennek kedvesen,

hittel, lelki-szellemi tusakodással,

igaz örömmel?

 

Naponta érdemes

újra meg újra

rábízni életünket

Jézus Krisztusra.

            Elgondolkoztál-e már azon, hogy érted-e Isten akaratát?

Kérj bölcsességet Istentől,

hogy mindenre legyen időd,

hogy mindent

a megfelelő időben tudj intézni.

Istenre kell figyelni,

még döntések megelőzése előtt.

Ő megismerteti velünk az élet útját.

 

Mennyire fontos,

hogy valaki újra meg újra

jelezze szeretetét felénk.

*

2009. december 28.

                                    REFORMÁTUS KEGYESSÉG

                                     avagy csendben Isten előtt.

     Családlátogatásaim bejelentettek, - amikor a napot, órát is közöltem - vagy alkalomszerűek voltak.

     Egy ilyen alkalmat jegyzek meg az utóbbiak közül.

     Egy esős délelőttön látogattam meg Halász Géza bácsiékat.  Máig megragadó látvány fogadott. Juci néni ült az asztalnál. Előtte a kinyitott Biblia. Keze imára kulcsolva. Szeme lehunyva. 

     Az üvegajtó előtt álltam, kezemet kopogásra emelve. - De nem kopogtam. Vártam. Magasztos, szent percek voltak ezek. Szent percek. Éreztem Isten közelségét.

     Amikor az áhítatos percek multával beléptem, csak annyit mondott Juci néni: Tetszik tudni, Bibliát olvastam, imádkoztam. Jó néha egy kis csend...

     Sok mindent láttam, sok mindent tapasztaltam már addigi lelkészi pályámon. Ez mindenek feletti volt.

                                                        *

KARÁCSONYI KÖSZÖNTÉS

„Nyissátok meg szíveteknek minden ablakát, és eresszétek be oda a napfényt, hadd pusztítson ki belőletek minden sötétséget ezen a karácsonyon!

A civódás, pártoskodás nemzetéből változzatok át a szeretet nemzetévé,
s lássátok meg: attól a pillanattól kezdve veletek lesz az Isten!

Megmaradásunknak, megmaradásotoknak,
a magyar sors jobbra fordulásának ez az egyetlen lehetősége.

Adjon az Úristen boldog, áldott karácsonyt,
és szeretetben gazdag újesztendőt mindnyájatoknak!"
(Wass Albert)

 Szeretettel: a Kolumbán Zoltán

*

2009. december 21.

KARÁCSONYOK

     "Karácsony előtti délután.  Az a bizonyos karácsony ez, amelyről az angol rádió beszélője, mint a 'magyar történelem legtragikusabb karácsonyáról' emlékezett meg a karácsonyi híradásban - Mi itt a fronton érjük meg a karácsonyt... - Estefelé áramszünet, petróleum nincs, sötétben ülök. Nem is rossz így üldögélni, karácsony előtti este a sötétben. Az ágyúzás erősebb lesz. - Karácsony. Telihold, fagyos tiszta táj. Estefelé a helybéli kis templomba megyek. - Karácsony másnapján reggel híre fut a faluban, hogy a két szomszédos helység elesett..."

     Márai Sándor Naplójából való ez az idézet. Az író hatvan évvel ezelőtt megélt, - 1944-es - karácsonyáról ír. Budapestről Leányfalura menekült, ott érték a harcok.

     Milyen volt az én karácsonyom hatvanöt évvel ezelőtt? Mire emlékszem?

     1944. Hat éves voltam. A karácsonyfa emlékezetes maradt számomra, tíz szem kockacukor volt rajta..., meg dió, meg alma.

     Volt még emlékezetes karácsonyom. 1971. karácsony másnapján, 33 évvel ezelőtt, áldattuk meg házasságunkat.

     ...és a negyven karácsony, az elmondott prédikációk, mennyi öröm, szeretet, békesség és jóakarat töltötte be a szívemet, hajlékunkat, a gyülekezetet.

     1997. Karácsonyomat a miskolci Erzsébet kórházban töltöttem élet és halál között. Talán egy kis reménységgel az élethez közelítve. De annak minőségét, milyenségét még nem tudhattam.

     Ma már nyugodtan mondhatom, írhatom, megtartott Isten kegyelme és megáldott.

     Ismét csak bizakodhatom, hogy Isten megtartó kegyelme, üdvözítő kegyelem.

     "Mert megjelent az Isten idvezítő kegyelme minden embernek, amely arra tanít minket, hogy megtagadván a hitetlenséget és a világi kívánságokat, mértékletesen, igazán és szentül éljünk a jelenvaló világon: Várván ama boldog reménységet, és a nagy Istennek megtartó Jézus Krisztusnak dicsősége megjelenését: Aki önmagát adta miérettünk, hogy megváltson minket minden hamisságtól, és tisztítson önmagának kiváltképpen való népet, jó cselekedetre igyekezőt."

(Titus 2,11-14.)

     Ez a karácsony, a karácsonyi örömüzenet.

     Legyen szomorú vagy vidám, szegény vagy gazdag, egészségben megélt vagy kórházi ágyon tengődő is a karácsonyunk, ez igének teljes megélése, tudatunk át- meg átjárása teszi, s tegye áldottá és maradandóvá ünneplésünket.

*

2009. december 14.

KÉT ÉS FÉLHÓNAP?

     Miskolc - alsóváros lelkipásztora Kóris Lajos nagytiszteletű úr, egyházmegyei főjegyző is volt.

     S hogy mindjárt a tárgyra térjek, az úgy volt, hogy Ráski esperes urat püspökké választották, és míg meg nem választották az új esperest, az egyházmegye ügyeinek intézését az egyházmegyei főjegyző végezte. Kóris nagytiszteletű úrnak az egyházi törvények ismerete a kisujjában volt. Úgy emlegették még az idősebb lelkipásztorok is, hogy „a szürke eminenciás".

     A főjegyző úr első ténykedése volt, hogy segédlelkészt rendeljen maga mellé. A felsővárosban voltam segédlelkész. Csendes, hivatali ügyeleteimben a berregő telefon riasztott fel: - „Itt Kóris Lajos van" - mindig így hangzott a telefonos bemutatkozás. - „Gyerekem, holnaptól át kell, vegyem az egyházmegye vezetését, magam mellé rendellek két és fél hónapra. A régi esperesi hivatalba gyere, vedd át a postát, majd beolvasod nekem telefonon, én meg neked a választ, megírod a leveleket, aláírod a nevemet, aztán postára adod. Megértettél mindent?"

     „Igen", volt a válaszom.

     Hát így kezdődött. S én úgy belejövék a hivatalnokoskodásba, az egyéb szolgálatba, hogy a két és fél hónapból hét év lett mit az esperesi hivatalban töltöttem.

*

2009. december 7.

                                                   ADVENT

     Az adventi úton, nap, mint nap közelebb a beteljesedés felé, a megjövendölt karácsonyi jó hír mindennapi életünkben való megtapasztalása felé - szívünk különösen is vágyakozik a békességre.

     Adventünkben azonban fel kell fedeznünk mások várakozását is. A világ sóvárogva várja Isten fiainak megjelenését.  Mennyi seb van, amit gyógyítani kell, mennyi fájdalom, szomorúság, amit enyhíteni kell. Mennyi hiba, tévedés - mind jóvátételre vár.

     Az emberiség életbemaradásának egyetlen lehetősége, ha békesség van a földön a nemzetek között.  Milyen óriási erőfeszítéssel törekednek erre a különféle nemzetközi fórumokon, s de hamar felborulhat az óhajtott békesség.

     Ám egy nemzet megmaradásának is feltétele az országhatáron belüli békesség.

     Ezt a magatartást várja tőlünk Krisztus az egyházban is, a gyülekezetben is és a családi, egyéni életünkben is.

     Ez az, amire vágyakozunk, aminek munkálása rajtunk áll.

"JÓL KÉSZÍTSÉTEK ÚTÁT!

A VENDÉG MÁR KÖZEL!

MI NÉKI GYŰLÖLT, ÚTÁLT,

AZT MIND VESSÉTEK EL."

312. dicséret 2. verse.

*

2009. november 30.

NÉZETEM SZERINT

„ISTEN NÉLKÜL NEM MEGY!"

     Nem tőlem, a lelkipásztortól való ez az idézet.

     Nem is valami bölcselkedő nagy pap mondása ez.

     Eperjes Károly színművész fogalmazta így meg sorsunkat, jövendőnket.

     A talán itt most nem is az a figyelemre méltó, hogy mi a foglakozása. Nem is a vallása a meghatározó, hanem a hite. Vallott hitvallása.

     Mindenrendű változás, „rendszerváltás", csak egy ideig tartó s hiábavaló erőlködés.

     Tudatosan nem élek múltbeli példákkal. A jövendőhöz kívánok útmutatást adni.

     A magyar nemzetnek vissza kell térni Istenhez, Jézus Krisztushoz. Elhagyott hitét, hitben járását újra fel kell vállalni.

„ISTEN NÉLKÜL NEN MEGY!"

*

2009. november 23.

NÉZETEM SZERINT!

A RENDSZERVÁLTÁSRÓL

    Bonyolult, nagyon bonyolult a rendszerváltás mikéntje, hogyanja. Nem is bolygatnám én ezt a tézist. Inkább csak egy történelmi példát vázolnék fel. S úgy gondolom ezzel egy kis fényt, világosságot gyújtok a fejekben.

     Hajdanában a reformáció idején (1517) sem ment minden olyan könnyen.

     A török uralom idején terjedtek el Magyarországon azok az eszmék, amelyek a katolikus hit megújítását, megreformálását tűzték ki célul. Magyarországon előbb Luther Márton, majd pedig Kálvin János tanai terjedtek el. Az új tanok először II. Lajos király környezetében - Habsburg Mária udvarában- jelentkeztek, ahol többen is hívei voltak Luther nézeteinek. Ezt követően az erdélyi szászok, majd az alföldi mezővárosok parasztpolgárai között talált lelkes hívekre az új hit.

     A magyar országgyűlések 1523-tól kezdve többször is felléptek az új tanok ellen. Az országgyűlés fej-, és jószágvesztéssel, 1525-ben pedig már máglyahalállal fenyegette terjesztőit. Az új tanok terjedését azonban nem lehetett törvényekkel és fenyegetésekkel megállítani. A reformáció az ország bukását Isten büntetéseként értelmezi. A katolikus püspöki kar meggyengül, kolduló obszerváns ferencesek térnek át és válnak prédikátorrá. A XVI. század utolsó évtizedében a lakosságnak már 80-90 %-a protestáns volt. A lakosság több mint fele Kálvin, jó egynegyede pedig Luther tanait követte, a maradék unitárius, katolikus és ortodox hitű volt.

     A reformáció terjesztését nagyban megkönnyítette, hogy reformátoraink nem latinul, hanem a nép anyanyelvén prédikáltak. Mert "akár a kűfalnak szóljanak deákul, akár a parasztnak" - mondották prédikátoraink arra utalva, hogy a parasztok nem értettek deákul, azaz latinul. Segítette az új tan terjedését az is, hogy reformátoraink közül többen, így Dévai Bíró Mátyás, Kálmáncsehi Sánta Márton, Sztárai Mihály vagy Szegedi Kis István maguk is papok vagy szerzetesek voltak. Céljuk nem az egyházszakadás, csupán az egyház megújítása volt. Reformátoraink prédikációikat magyarul tartották. Syilvester János, Heltai Gáspár és Károli Gáspár a Bibliát is lefordította, Szenci Molnár Albert pedig zsoltárokat magyarított. Ezek a munkák a születőben lévő magyar irodalmi nyelv számára is mintát teremtettek és meggyorsították annak kialakulását. A prédikátorok között szép számmal akadtak olyanok is, akik drámákat, meséket, széphistóriákat írtak vagy magyarítottak külföldi minták után. Megszületett az első magyar nyelvű krónika is. Szerzője Heltai Gáspár, egy erdélyi szász ember, aki csak felnőtt korában tanult meg magyarul.

     Az 1671-81 közötti magyarországi ellenreformáció idején 1674. március 5-én több mint 700 protestáns hitvallót idéztek a Pozsonyban felállított különbíróság elé: mintegy 300 pap, tanító jelent meg a tárgyaláson. A bíróság felségsértéssel, hazaárulással, a katolikus egyház megsértésével vádolta őket, egyben követelték `bűneik` beismerését és áttérésüket is. A kínzások és kegyetlenségek többeket megtörtek, akiket aztán kegyelemből gályarabságra ítéltek.

     Hát igen!  A történelem példája egy más „rendszerváltásról" szól . S ha még hozzáveszem, hogy „az Egyháznak folyamatosan megújulónak kell lenni (Ecclesia semper reformari debet.), akkor már nem is tudom hányadán állunk a rendszerváltás kérdésében.

    Nem akarom, mert nem is lehet összehasonlítani a reformációt a magyar "rendszerváltással".

     Tény, hogy semmi nemű „váltás" nem megy végbe máról-holnapra. Nagy türelemre, kitartásra és odaszánásra van szükség.

     És állhatatos, buzgó imádkozásra.

*

2009. november 16.

NÉZETEM SZERINT!

RENDSZERVÁLTÁS - HIT ÉS ERKÖLCSTAN

     1944-ben, hat évemet betöltve kezdtem meg iskolai tanulmányaimat. Az első elemista Bizonyítványomban a Hit és erkölcstan volt első osztályozandó tantárgy. Ez a bizonyítvány végig kísért egészen a nyolcadik osztályig.

     Aztán megszűnt a hitoktatás.

     S jött az én időm. 1989-et írtunk. Jött a rendszerváltás. A hozzám legközelebb eső iskola háromszáz tanulójából száz gyermek iratkozott be hitoktatásra és járt szorgalmasan az órákra. Ez így is ment az első évben. A pedagógusok messzemenően segítséget nyújtottak. Azután ahogyan az évek múltak, tíz év alatt lecsökkent tíz főre az órára járók száma.

     Véleményem szerint a szülő valamint a pedagógusuk is látták, hogy a rendszerváltás nem hozott gyökeres változást.

     Romániában a szülőnek fel kell menni az iskolába, ha nem akarja hitoktatásban részesíteni gyermekét.

     Szlovákiában második gimnáziumig kötelező a hittan. Ha nem vallásosak a szülők, a gyermek etikát kell, hogy tanuljon.

     Magyarországon olykor meg verik a pedagógust. De nincs „tekintélye" a rendőrnek sem...

      Kérem szépen tanítsanak már végre az iskolában etikát, erkölcstant, hittant!

*

2009. november 9.

NÉZETEM SZERINT!

A POLITIZÁLÁSRÓL

A politika kifejezés az ókori görög városállamok (poliszok) nevéből ered. A politika szó eredeti jelentése közélet, ebben az értelemben mindenki, aki részt vesz a közéletben, politizál.

A politika szó jelentését sokan kifordították, vagy saját magatartásukkal megcsúfolták.

Politizálni nem jelent mást, mint a közösségért tevékenykedni.

Mindezekből fakadóan helytelen a kérdés felvetése, mármint az, hogy politizáljon-e az egyház vagy politizáljon-e a lelkipásztor.

Az egyház ezt teszi, amikor, társadalmi kérdésekben szót emel. Természetesen az egyház politizálása krisztusi, Krisztus szerint.

A lelkipásztor is így kell hogy, politizáljon.

Részt veszek a közéletben. A közösségért tevékenykedem. Tehát politizálok.

*

2009. november 2.

VÉDETTSÉG! 

„VÉDŐOLTÁS!"

Hiszem és vallom,

hogy Isten, szüleink felhasználásával,

védőoltásban részesített minket, lelkészgyermekeket, hogy védetek legyünk

a bennünket körülvevő Istentelen világ,

káros hatásaival szemben.

Elmondtam a lelkészcsaládból származók

IV. találkozóján Miskolcon

az Egyházkerület Székházában

2009. év tavaszán.

*

                                             2009. október 26.   

                                    ANTLAL NAPJA MA VAGYON                              

avagy tessék engem felköszönteni.

     Vasárnap volt. A harmadik harangszó csengett-bongott. Már a palástomért nyúltam, amikor határozott kopogás tört be csendembe. De már be is lépett az ajtón Barczikay Antal presbiter és mondta, mondta mondókáját, levegőt sem véve.

     „Az istentisztelet végén, tessék kiadni," - így mondták régen a hirdetést, - „hogy a presbiterek istentisztelet után jöjjenek be a gyülekezeti terembe. Antal nap van. Hoztam egy kis pálinkát, a feleségem sütött pogácsát. Majd feltetszenek engemet köszönteni, én vagyok a legöregebb presbiter. A köszöntőt tiszteletes úr mondja..." - ...és már el is tűnt a szemem elől Antal bácsi. Nem volt kivel érveljek, vagy vitázzak. Kész tények elé állított leghűségesebb, szolgálatkész presbiterem. Arról szó sem lehetett, hogy elodázzam a dolgot. Engedtem hát a sodrásnak.

     Az Antal napi köszöntés jól sikerült. A presbiter társak örömmel fogadták. Követték a példát.

    Mára hagyománnyá lett a névnapi megemlékezés a presbiterek körében.

                                                        *

2009. október 19.

LÁTOGATÁS A GYÜLEKEZETBEN

     2005. október 5-ödikét írtuk. Feleségemmel, Erzsikével látogatni indultunk a gyülekezetben. A 85 esztendős Demjén Gyula bácsit, volt kurátoromat köszöntöttük otthonában.

     Gyula bácsi Felsőbarcikán született. Itt élte meg életét. 1958 óta presbiter, majd a kurátori tiszt betöltője volt.

     Beszélgettünk a gyülekezet életéről, a mai eseményekről.  A toronyfestés említése során felidéződött egy régi történet a templomtoronnyal kapcsolatosan.

     „Tetszik tudni, még a II. világháború idején történt. A menekülő németek egy géppuskást állítottak a toronyba, aki onnan tüzelt, amíg be nem mérték s ki nem lőtték. Az első lövedék a Pogány Gyula házát találta el. Kárt vallottak Csíkászék is. A harmadik lövedék talált. Elvitte a tornyot. Egy szál gerenda tartotta csak azt.

     Alig csitult el a fegyverek zaja, a kis gyülekezet hozzá látott a kár helyreállításának. Volt akkor még az egyháznak erdeje, de a nyersfa nem felelt meg a célnak. Czövek Laci még a háború előtt csűrt akart építeni, de a közelgő front miatt elhalasztódott az. Felajánlotta a jó száraz gerendát az egyháznak. Ha jól emlékszem egy kazinci ácsot, Marozsát fogadta fel az egyház a munkálatok elvégzésére.

     Hálaadó istentisztelet is volt, mikor megújult a templom tornya. Még a kommunista párt tagjai is eljöttek. Még énekelték is a Te benned bíztunk- ot.  Sok minden megélt ez a kis gyülekezet." Fejezte be Gyula bácsi visszaemlékezést.

     Mindnyájunk egészségére ürítettük poharunkat, s még egyszer megismételtük áldáskívánásunkat.

     85 éves volt kurátorom, az ünnepelt, a kapuig kísért.

*

2009. október 12.

MARADANDÓ ÉLMÉNYEM

2009. szeptember 18-20.

     Hetven-egyévesen már sok mindent megértem. Most azonban csak az egyházi élményemre szorítkozom. Se szeri, se száma azoknak az ünnepélyes alkalmaknak, melyeknek részese voltam.

     Mostani élményem azonban mindenek felett álló. Négy gyülekezet találkozójáról számolok be. A Felvidéki Hanva, a Délvidéki Haraszti és az Erdélyi Dobra gyülekezetei, testvér gyülekezeteink voltak három napon a vendégeink.

    Volt közösen fogyasztott vacsora, nótaszó, kirándulás, zsoltár és dicséreténeklés, igehirdetés, szeretetvendégség. Mindez úgy ment végbe, ahogy a gyülekezet lelkipásztora megfogalmazta: Együtt!

     Az együttlét fénypontja ezúttal az a hangverseny volt, amelyen Szabó Sándor tanár úr megszólaltatta az ősi magyar hangszert, a tárogatót. Művészi játékának méltatását nem tudom szavakba foglalni.

     A tárogató szóban felvonult történelmünk minden jeles eseménye.

     Könny fátyolos, torokszorító, ugyanakkor magasztos és felemelő érzések voltak bennem, de mindazokban is, akiket láttam az ünnepi istentiszteleten, s akikkel beszéltem.

Megkísérlem érzéseimet egybefoglalni:

JÓ MAGYARNAK LENNI!

*

2009. október 5.

ÚT A TEOLÓGIÁRA

     Dr. Nagy Barna teológiai tanár Sárospatakról került Budapestre. Édesapám évfolyamtársa, barátja volt, így olykor meglátogatott minket. Ez alkalommal is néhány napra vendégünk volt. Az egyik napon, reggeli után, gratulált sikeres érettségimhez, majd így folytatta: No cimbora, hogyan tovább? Mi leszel, ha nagy leszel?

     - Erdőmérnökire adtam be a felvételi kérelmemet, majd Pestre kell menjek a felvételire - mondtam meggyőződés nélküli válaszomat. - S ha nem vesznek fel mi lesz? - kérdezte Barna bácsi. - Majd dolgozom egy-két évet és akkor már, mint munkást vesznek számításba, - okoskodtam tovább.

     - Cimbora, hallgass rám! Jelentkezz a pesti teológiára is, ha netán nem vesznek fel az erdőmérnökire! Nem esel ki a tanulásból, mert a teológia jó észcsiszoló, s ha felvesznek később, lesz egyházunknak egy olyan tagja, erdőmérnöke, aki kicsit belekóstolt a teológiába is. De az is lehet, hogy kedvet kapsz a lelkészséghez. Mintha csak tudta volna kérdésemet, így folytatta Barna bácsi: - A hivatás tudattal pedig most ne törődj, mert az megjön. Mi vén szamarak, a tizennyolc éves fiataloktól azt kívánjuk, hogy érett emberek hitvallásával álljanak elő. Apád élete hogyan áll előtted? Tetszik? Ott voltál minden évfolyam találkozónkon, milyennek látod a református lelkipásztor életét? Válaszadásom elnyerte Barna Bácsi tetszését, mert azzal zárult a párbeszéd, hogy: bízd magad az Úr Istenre. - Felvételizz az erdőmérnökin, aztán jössz hozzánk! Felkészítelek! De Pestre jelentkezz ám, mert Debrecenben ott van a három vörös ember: Bartha, Békefi, Varga. No, holnapig gondolkozz el azon, amit Barna bátyád mondott neked, várom a döntésedet!

     Másnap alig vártam, hogy a reggeli után megkérdezze Barna bácsi, hogy: No, hogyan döntöttél cimbora?  De várták szüleim is a válaszomat, e sorsomat eldöntő kérdésben. - Barna bácsi, én úgy határoztam, hogy a teológiára megyek, és csakis a teológiára! Barna bácsi átölelt és azt mondta: - Tudod Zoltán, a hivatástudat lehet hosszú-hosszú tusakodás eredménye, de lehet gyors helyzetfelismerésből fakadó döntés is. Az a fontos, hogy mindig Istenre figyeljünk!

   Így indultam felvételizni a budapesti teológiára.

*

2009. szeptember 28.

PÓLYÁT TÉVESZTETTEM

     Édesapám mondta így, nem pálya, hanem pólya tévesztett az én fiam. Ő még mindig kitartott Arany János Családi kör című versének reám vonatkoztatott részével, hogy „E fiúból pap lesz..."

     Ma már így mondanám, megvívtam csatámat Istennel. Makacsul hajtogattam, hogy bíz én magyar, történelem szakos tanár leszek.

     Már negyedikes voltam, amikor igazgatóhelyettesünk (Palumby Gyula) az egyik nagyszünetben belém karolt, vitt magával, egyenest a szobájába. - Bátyám! - így szólította diákjait. - Hogy, s mint gondolkozol továbbtanulásod felől? Elmondtam nagy gyorsan vágyálmomat: - Magyar-történelem szakos tanár szeretnék lenni. Ö is elmondta, amit tudott. - Jelentkezz máshova, csak tanári pályára és jogra ne! Továbbtanulási kérelmedet az iskolából sem küldhetjük ki, de mi erről nem beszéltünk! Ugye megértettél? Isten segítsen!

     Tanári pályára való elszántságom ezzel kártyavárként omlott össze. No, de sebaj, akkor erdőmérnök leszek. 

     Nem tudom, hogy képzeltem el, mert a matematika-tudásommal az érettségin megrezgettem a lécet, nem is beszélve a fizikáról. De hát iszonyúan elszánt voltam. Készültem és készültem a felvételire.

*

2009. szeptember 21.

GYERMEKKOROM HITVILÁGA

     Semmi rendkívüli nem volt gyermekkorom hitvilágában, ami eltért volna a korombeli keresztyén családban élő gyermekek életétől. Természetes volt, hogy vasárnap részt vettem a gyermek istentiszteleten, az is természetes volt, hogy hittan órára is jártam.

     Tizenegy éves múltam, amikor megkérdeztem Édesanyámat, mikor lehet nekem is saját Bibliám? Láttam ugyanis, hogy Édesanyámnak is külön Bibliája van. Ebből fakadóan karácsonykor ott volt a fa alatt az ajándékok között a Biblia.

     Érdeklődésemet látva szüleim elküldtek a Tapolcán megrendezett egyhetes gyermekkonferenciára. Három nap után hazamentem. T.J. és S.P. nagytiszteletű úr volt a konferencia atyja. Ilyen kérdésekkel „mélyítették" hitünket. „Megtértél már?" „Mikor és hogyan tértél meg?" „Elfogadtad-e Jézust?" Stb. (Hangsúlyozom: Tizenkét éves voltam!!!)

Hazaérkezve tartottam Édesapám számonkérésétől. De miután mindent őszintén elmondtam, hogy milyen kérdésekre kellett válaszolni, nagyot sóhajtva magához ölelt. Édesanyámnak is csak annyit szól, hogy természetes, egészséges hite van a fiunknak.

*

     Gimnáziumi éveim alatt csak annyi változás állott be, hogy most már a felnőttekkel vettem részt az istentiszteleten.

     Ám ahogy múltak az évek mind többen kérdezték, mi leszel az érettségi után? Édesapám a költővel adta meg helyettem a választ. „E fiúból pap lesz, akárki meglássa!"

     Élénken tiltakoztam. Bár szerettem, a könyveket s olvastam is sokat. A versírással is próbálkoztam, de úgy éreztem ez még kevés ahhoz, hogy e szenthívatást válasszam életre szólóan.

     A múló idő azonban mind jobban beigazolta Édesapám mondását.

     Erről azonban már egy új fejezetben számolok be.

*

2009. szeptember 14.

EGY ÚJABB BEVEZETÉS

     Egy év elteltével ismét úgy adódott, a püspök úr csak megbízott, hogy a mátraházi lelkésztanfolyamon az etika tárgykörében a kiadott előadással szolgáljak.

     A címmel, tartalmával most sem terheltem meg emlékezetemet, de a bevezető gondolataim megmaradtak. Íme, így kezdtem:

     „Élt a Székelyföldön egy kíváncsiságáról híres legényke. Egyszer ez a mindenre kíváncsi kislegény így szólította meg édesapját: „Édesapám! Mondja már meg nekem, hogy mi van azon a nagy hegyen túl?" Apja kissé kivárt, majd a székelyekre jellemző alapos megfontoláság után adta meg a választ: „Hát egy másik nagy hegy édes fiam." A legénykét azonban nem elégíthette ki a válasz, mert újból csak kérdezőre fogta: „Hát mondaná meg nekem, hogy azon a hegyen túli hegyen meg mi van?" Megint csak kivárt a kérdezet: „Ne tudj olyan sokat fiam!"- „Hát nem tudja édesapám?„- „Dehogy nem tudom, hogyne tudnám, csak úgy mondtam, amit mondtam. Hát azon a hegyen túli hegyen is csak egy hegy van." A fiú azonban nem adta fel. Ismét kérdezett: „Azt mondja meg még, hogy a hegyen túli hegyen, ott túlontúl mi található?" - „Ott fiam maga az Úristen," - véle lezárni az újabb kérdések sorát az apa. - Merthogy ez a válasz már megnyugtatta a kíváncsi legénykét.

     Hegyek, hegyek sokasága van előttünk. Most sem tudom, mit rejtenek a hegyek, s hogyan jutunk el egyik hegyről a másik hegyre. De az a mi feladatunk, hogy ezzel a címbeli meghatározással eljussunk Istenhez, Istenre találjunk ebben az előadásban is." Fejeztem be bölcselkedésemet, hosszúra nyújtott bevezetőmet.

     S most jogos a kérdés: Miért is vállaltam el az előadást, ha annyira nem szerettem volt annak tárgy. Válaszom egyszerű: Mert el kellett vállalni... Meg aztán szerettem a kihívásokat.  Meg azt is, hogyan lehet valamiféle karikatúráját adni a lelkipásztorok közösségét nem igazán érintő témának.

*

2009. szeptember 7.

LUTHER MÁRTON MONDÁSA

„Milyen érdekes! Amikor a megigazulásról prédikálok gyönyörűen,     akkor a gyülekezet fele alszik. Amikor elkezdem valakinek a bűneit, nyomorúságát pellengérezni, akkor mindenki felébred." 

*

                                        2009. augusztus 31.

ELŐADÁS TARTOTTAM

     Bizony a többre bízatás nem jár mindig felhőtlen örömmel. Így voltam ezzel én is, amikor az egyházkerület lelkésztovábbképzőjén - Kürti püspök úr megbízásából - előadást kellett tartanom. Ráadásul az etikai témával kellett foglalkozzam. Ez volt az a címszó, amelybe mindig bele kellett erőszakolni az időszerű politikát is.

     No, én el is készültem tőlem telhetően, tisztességesen.

     Útra is keltem Trabant autómmal Barcikáról, azzal, hogy majd még felveszem Ablonczy esperes urat is Miskolcon, s meg sem állunk Mátraházáig.

     Esperes úr azzal fogadott, hogy püspök úr izgatottan telefonált: Írjam át az előadásomat, mert Budapestről kizárólag ennek az előadásnak meghallgatására érkezik az Egyházügyi Hivatal legfőbb hatalmassága.

     Nekem mind az motoszkált a fejembe, hogy honnan tudja püspök úr, hogy mit írtam, s hogy azon változtatni kell? Esperes úr tanácsát is kértem, de ő csak riadozva azt ismételgette, amit a püspök úr mondott.

     Mi mást is tehettem volna: Imádkoztam.

     Az előadásom reggelén megérkezett az Egyházügyi hatalmasság.

     Megkezdtem előadásomat:

     „A körülmények úgy alakultak, hogy mielőtt előadásom címében foglaltakat ismertetném,  elöljáró szót szükséges szólnom.

     Mindenkinek volt már a kezében Rubik kocka. Tudjuk, addig kell azt forgatnunk, míg a színek helyére nem kerülnek. Forgassa most mindenki úgy ez előadásban elhangzottakat, hogy a színek a helyére kerüljenek.”

     Ezek után röviden elmondtam gondolataimat az előadás tárgyáról, majd ismertettem a segítőanyagban írottakat, hangsúlyozva, hogy az nem az én véleményem, csak egy lehetséges vélemény.

     Végül ismét bölcselkedtem, zárszót mondván:

   

Oldal: Lelkipásztori naplómból
KOLUMBÁN ZOLTÁN nyugalmazott lelkipásztor gondolatai - © 2008 - 2024 - csendben.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat